Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Drávavölgye:2014.

Drávavölgyi tanulmányút 2014.09.30.-10.02.


Nagy várakozással ültünk fel az autóbuszra, ahol vidám kertbarátokkal indultunk Nagyatádra. Közülünk kevesen jártunk még az országnak eme részén.
Nagyatádon a Hotel Solar szállodában pezsgővel fogadtak bennünket. A szállodavezető ismertette velünk a három nap programját, majd elfoglaltuk szobáinkat. Elegáns, barátságos, sok festménnyel díszített szállodában vol- tunk.
Hamarosan újra buszra szálltunk és idegenvezetővel indultunk Horvátországba, Durdevácra. Út közben láthattuk a korábbi Dráva árvíz nyomait. Sajnáltuk az ottani gazdákat, hiszen óriási területeken még ekkor is állt a víz. Megérkezésünk után egy rövid sétával értünk el egy hangulatos pincészethez, ahol különleges saját készítésü pálinkával fogadtak bennünket. Míg az ebéd készült a házigazdák borait kostoltuk, közben finom sajtokat csemegéztünk. Bemutatták gazdaságukat, milyen fajta szőlőültetvényeik vannak a közeli dombokon. Beszéltek a szőlőtermesztés, borkészítésről, valamint az idei esztendő nehézségeiről,melyeket az időjárás és a betegségek jelentettek, valamint azok megoldásásairól. A vendéglátás csúcsa volt a babgulyás. Ebéd közben előkerült egy cimbalmos, aki valaha Magyarországon vásárolta közel 100 esztendős hangszerét. Ismerős dallamokat játszott, mivel ő is magyar gyökerekkel rendelkező ember. Elmondta hogy a környék zenéjéhez nem annyira passzol hangszerének hangzásvilága, ezért is tanulta meg a régi magyar zenét, amelyeket cimbalomra írtak. A zene hangulata dalolásra késztette a kertbarátokat.Nagyatád felé Csurgón vártak bennünket egy múzeumnak is beillő régi téglaépítésű pincében. Középkori fatányéros disznótoros ételhez kistermelői borokat kínáltak.Szórakoztatásunkra lovagi bajvívás és népi tánc következett. A házigazda elmondta a ház, a pince történetét, 1945-ös állapo- tokkal vásárolta meg annak idején, folyamatosan szépítik, újítják, restaurál- ják a hasznosítható, különleges építészeti megoldású részeket.

Másnap reggel vezetővel indultunk Kaszópusztára. Közben sétálhattunk egy gyönyörű eredei üdülőfaluban. Erdei kisvasúttal mentünk a Baláta-tóhoz. Egy erdei gyalogúton sétálva jutottunk az ősláp széléhez, majd pallóból készült járda vitt a kilátóhoz, az ősláp fölé. A szép természeti környezetben láthattunk úszó szigeteket. A sétaút mellett szebbnél-szebb gombákat láttunk, friss vaddisznó-túrások., vadcsapások jelezték, hogy sok állat él az erdőben. A környék gazdája, egy hivatásos erdész kisért minket, aki mindennek tudója volt. A hangulatos út végén lilahagymás zsíros kenyérrel kedveskedtek nekünk. Innen Iharosberénybe mentünk, ahol óriás szelídgesztenye fák között sétáltunk fel egy valaha szebb napokat látott présházhoz. Kemencés lángossal kóstolhattuk meg a Balatonboglári Borvidék-hez tartozó kistermelői borokat. Gesztenyeszedés, vásárlási lehetőséget is kihasználva indultunk vissza szálláshelyünkre, ahol finom vacsora várt. Még zenét is szerveztek a csoportunk részére, amelyet kihasználva táncra is perdültünk.

A két nap sűrű, tartalmas programja után a harmadik nap délelőtti szabadprogramon,volt aki kihasználta a gyógyfürdő nyujtotta lehetőséget, mi páran a városban sétáltunk. Megérte, hiszen gyönyörü parkokkal, nagy zöld felületekkel, szebbnél szebb szobrokkal van tele a város. Különösen látványosak, hangulatosak a fürdő körül levő park térkövezett kis útjai.
Ebéd után indultunk hazafelé, de megálltunk még Kardoskúton, egy magánszemély által telepített arborétumnál. A bejárattól a telek végéig különleges fák, bokrok, cserjék, virágok, növényritkaságokkal teli kertet, mintegy 1000 növényt mutatott be a házigazda. Minden növénynek története
van. A legtöbbet ő maga szaporította, hajtatta. Mindig nyitott szemmel jár a természetben, nem szalaszt el egyetlen növényritkaságot sem. Külföldről hozta, vagy rendelte, kedves ismerősök küldték neki, azok akik ismerik szenvedélyét.
Jó volt hallani a növények iránti szeretetét, úgy beszélt minden darabról, mint saját gyermekéről.

Élményekkel gazdagon értünk haza, sok jó tapasztalatot szereztünk a szőlő- termesztés, borkészítésről, a növényvédelemről, a növényszeretetről. Mindannyiunk számára kellemes és hasznos út volt. Köszönet illet minden szervezésben résztvevőt.

Lejegyezte: Ihász Kálmánné2014.09.30.-kertb.nagyatadi-tan.ut-005.jpg2014.09.30.-kertb.nagyatadi-tan.ut-008.jpg2014.09.30.-kertb.nagyatadi-tan.ut-041.jpg2014.09.30.-kertb.nagyatadi-tan.ut-052.jpg