Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A: NYUGDÍJAS IMÁJA

Nyugdíjas imája

 

Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,

amikor elértem, felnéztem az égre                                                    hála az Istennek most már megpihenek,

nem parancsol senki, magam ura leszek.

Nem lesz többé nekem zsarnokom az óra,

nem pislogok félve a nagymutatóra,

nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat,

nem kell odahagynom a jó meleg ágyat,

Csak akkor kelek fel, amikor jól esik,

az egész ház népem kívánságom lesik,

etetnek, itatnak s vakarják a hátam

ezt a boldog időt jaj de régen vártam.

 

Rám virradt az első nyugalomnak napja,

feleségem így szólt, hallja e kend apja:

itt rám villantotta gyanúsan a szemét,

hát most már igénylem fele segítségét.

Elvégre nekem ezt esküvel fogadta,

dehát amig szolgált, nem volt foganatja,

már egy kis pihenés, énrám is rám fér

meglátja nem sok ez, ezután ráér.

 

Ezelőtt feleség, háziállat, s gyermek

én nálam mindnyájan hamarabb felkeltek,

most már négy órakor a házban nem férek

azon a jogcímen, hogy most már ráérek.

Feleségem eddig sohasem volt bajban

még a jövés-menés sem fogott ki rajta,

amióta végleg eljöttem nyugdíjba

mindennap más bajok mutatkoznak rajta.

 

Emiatt kell nekem legkorábban kelni,

emiatt kell nekem a piacra menni

emiatt vár rám ezer féle dolog

sokszor a szemem, már alig-alig forog.

Amikor szolgáltam, megkímélt mindenki,

még a gyermeknek sem volt szabad mukkanni,

most már mindenkinek szabaddá lett a tér

itt is az a jogcím, az öreg már ráér.

 

Éjjel ha a cica elnyiffantja magát,                                                     így szól feleségem, ihol van a kabát

bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz,

majd megpihensz azután, Te legjobban ráérsz.

 

Hogyha üzletekbe, vagy piacra megyek,

utolsó vásárló biztosan én leszek,

elfáradok bele olyan sokszor kérek,

de hát leintenek , én ráérek.

Ha meg elülhetnék, jönnek az unokák,

szilaj, borzas fiúk, maszatos kislánykák

mind az én nyakamba ömlenek szegények

cibálnak, s tűrnöm kell mivel, hogy ráérek.

 

Én édes Istenem! Hát ha már ráérek,

én üljek azért is, akit elítéltek?

Hol volt ez a sok baj idáig megbújva?

Pont csak arra vártak, hogy menjek nyugdíjba.

Mindennek megvan a maga nehézsége,

na ha majd meghalok, megpihenek végre.

Csakhogy álmot láttam, ami megmutatja

mi vár odaát a szegény nyugdíjasra.                                                                                                                                                                

 

 

A menny kapuja előtt, ott áll egy nagy sereg,

fele  bosszankodik, fele meg kesereg.

Kérdem , miért áll kívül ennyi szellem utas?

Rá mondja egy bakter, ez itt mind nyugdíjas.

Van itt kérem olyan, aki kétszáz éve

kóborog idekint s vár a bemenésre,

mert ha az ajtóig némelyik el is ér

Péter így mordul rá:  Kend nyugdíjas, ráér.

No, ha valamikor még újra születek,

tudni fogom már, hogy mitévő legyek.

Leszek taligás, vagy örök vándor utas

akármi, csak éppen ne legyek nyugdíjas.

 

KISGYÖRGY  ZOLTÁN

Nagyvárad