Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ELSŐ RÉSZ:

Városunk története dióhéjban

 

        (A kezdetektől Trianonig.)

 

                Mosonmagyaróvár és környéke az emberiség korai szakaszaitól kezdve feltehetően mindig lakott volt, annak ellenére, hogy a régészeti bizonyítékok csak az i. e. 5. évezredből kerültek elő. Krisztus után az első századtól a terület Pannonia tartomány részeként a Római Birodalomhoz tartozott, ettől kezdve a birodalom határa a Duna mentén húzódott. Itt alakult ki az a védelmi rendszer, amelynek Castrum Ad Flexum nevű katonai tábora a Mosoni-Duna mentén fontos stratégiai pont volt. A katonai tábor mellett kialakult polgári település fejlődését segítette, hogy az itt vezető hadi úton bonyolódott le a kelet-nyugati kereskedelem, és a vízi közlekedés számára is jól megfelelt a közelben húzódó Duna akkori főága. I. sz. 375 után a hun, majd az avar megszállás alatt a település és a tábor jórészt elpusztulhatott. Nagy Károly az avar birodalom 796. évi megdöntése után a frank birodalomhoz csatolta a Mosoni-Duna környékét, ahol ekkor már jórészt szlávok laktak.

                Moson szerepe akkor nőtt meg, amikor a kalandozások kényszerű fölhagyása után I. (Szent) István a központi hatalom bázisaként a magyar határok védelmére megyeközpontot és királyi várat létesített itt. E köré a mosoni ispáni vár (Királydomb) köré szerveződtek a környék települései (Moson megye). A mosoni gerendákból összerótt, föld-fa szerkezetű vár közepén állhatott az ispáni palota, a váron kívül a templom. Mosont erős várként és forgalmas kereskedővárosként emlegették a XI. századi krónikák. Falai között talált menedéket a trónért folyó küzdelmek idején többször Salamon király. Kálmán király a mosoni erősségre támaszkodva verte szét 1096-ban a fosztogató keresztes hadakat. A tatároknak is sikeresen ellenálló várat 1271-ben II. Ottokár cseh király rombolta le, szerepét ettől kezdve fokozatosan Óvár vette át, ahol a Győr nembeli Konrád kezdett erősséget építeni IV. Béla támogatásával. A XIV-XV. században nagyjából kialakult a magyaróvári belváros utcahálózata. Óvár fejlődéséhez nagyban hozzájárult élénk kereskedelme, iparosodása és fejlett malomipara. Erzsébet királyné e fejlődést ismerte el, amikor 1354-ben a települést a királynéi városok közé emelte, s kiváltságai között saját bíráskodást, szabad plébános választást, örökösödést és polgárainak egész Magyarország területére vámmentességet biztosított. Több tulajdonos család után a vár és az uradalom ismét királyi tulajdonba került. 1522-ben a tragikus sorsú II. Lajos király Budán tartott esküvője alkalmával feleségének, Habsburg Máriának adományozta, s ettől kezdve sorsa 1945-ig összefonódott a Habsburgokkal. Mohács után Ausztria védelmének egyik előretolt bástyája lett.

                1529-ben a törökök Bécs ellen vonultak, s vert hadként visszavonulásukkor fölgyújtották Óvárt és a várat, ekkor semmisült meg a román stílusú templommal és a vármegye régi levéltárával együtt sok középkori érték. A XVI. sz. közepére Magyaróvár lakosainak többsége protestáns lett, s Miksa főherceg birtokán és a vár német katonái körében gyorsan terjedtek a reformáció eszméi. Huszár Gál tudós prédikátor 1554-ben telepedett le Magyaróváron, ahol iskolát alapított, és Moson és Óvár magyar lelkészeként működött. Nyomdájából több jelentős vallási-irodalmi mű került ki, de a katolikus egyház zaklatásai elől 1560-ban el kellett menekülnie. A katolikus egyház által megindított ellenreformáció egyik intézkedéseként a kamara megtiltotta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, iskoláikat és templomaikat elvette, de végül – a városi ellenállás hatására is – senkit sem kényszerítettek vallásának megváltoztatására. Ezekben az évtizedekben sokat szenvedett a település: a török és a német katonaság dúlásai után Bocskai hajdúi pusztították, s Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is elfoglalta. Buda eleste (1541) után többször is megerősítették az óvári várat. Már ekkor állandó harcot folytatott a város az uradalommal szemben kiváltságai érvényesítéséért, annak ellenére, hogy 1556-ban törvény erősítette meg önállóságát, s Ferdinánd királytól és a tulajdonos Miksa főhercegtől is vámmentességet kaptak polgárai az ország területére. 1683-ban Kara Musztafa Bécs ellen vonulva megszállta Mosont és Óvárt, majd Bécs sikertelen ostroma után fölgyújtotta a megye szinte valamennyi településével együtt. Ekkor majdnem teljesen megsemmisült a város levéltára, s vele a céhek okmányai is. Már az 1600-as évek közepétől tudunk Magyaróváron működő nyereg- és szíjgyártókról, szűcsökről, dunai molnárokról, kádárokról, gombkötőkről, s Mosonban is a kötélverők céhéről.

                Magyaróvár a XVII. században is többször sikerrel szembeszállt a várost megalázó, hatalmaskodó jószágkormányzókkal, a század végére mégis elveszítette jogai jelentős részét, a megváltásra gyűjtött összeget pedig Napóleon katonái élték föl. A békés évtizedek azonban kedveztek a gazdasági életnek: Magyaróvár lakói szép jövedelemre tettek szert a céhes iparból és főleg a XVI-XVIII. században virágzó marhakereskedelemből. Az 1700-as évek közepétől egyre jelentősebb lett Moson gabona kereskedelme és malomipara. 1739-ben a Zsidanits család hagyatékából a piaristák négy évfolyamos gimnáziumot indítottak Magyaróváron. Albert Kázmér herceg, a magyaróvári uradalom birtokosa 1848-ban gazdasági tanintézetet (a későbbi akadémia és egyetem) alapított felsőfokú szakemberek képzésére. Mosonban 1776-tól húsz éven át posztógyár működött az uradalom birtokain tenyésztett birkák gyapjának feldolgozására. 1835-ben Czéh Sándor létesített nyomdát (később könyvkereskedést és kölcsönkönyvtárat) Magyaróváron. 1847-ben Moson megye egyik követévé gróf Széchenyi István választották. Az 1848-as forradalom idején Czéh több kiadványt jelentetett meg a forradalom eszméinek támogatására, de 1848 decemberétől ismét tartós Habsburg fennhatóság vette kezdetét Moson megyében.

                1842-ben az uradalom újabb vállalkozása indult a mosoni kikötőnél, 1873-ig cukorgyár működött itt a környék répatermelésére alapozva. Bruck és Győr között 1855-ben indult meg a vasúti közlekedés, Moson emiatt elvesztette a gabona kereskedelemben betöltött tranzit szerepét, a vasút azonban új ipari létesítmények idetelepülését tette lehetővé. 1856-ban alakult Mosonban az a gépjavító műhely, amelyet Kühne Ede virágzó mezőgazdasági gépgyárrá fejlesztett. Magyaróváron 1899-ben alapított a hirtenbergi tölténygyár egy fióküzemet, amely később Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár néven önálló üzemmé lett. 1913-ban Magyaróváron kezdték építeni a monarchia legnagyobb fegyvergyárát. Moson és Magyaróvár a XIX. század második felében örvendetes fejlődésen ment át, s a gyáripar gyors fejlődése átalakította a lakosság összetételét. 1863-ban megnyílt a megyei Karolina Kórház, s a piaristák jó színvonalú gimnáziumát főgimnáziummá fejlesztették. Ostermayer Károly gabonakereskedő 1891-ben Mosonban megalapította a környék első óvodáját. Ezt a fejlődést akasztotta meg az I. világháború, amely egyre nagyobb terheket rakott a lakosságra, s emberi tragédiák ezreit okozta. Több ezer hadifogoly dolgozott ekkor a hatalmas méretű lőporgyárban, emléküket idézi az Ipartelepen fennmaradt ún. olasz kápolna. A Tanácsköztársaság Moson megyei eseményei között nem találtunk a másutt oly sok tragédiát okozó vörös terrort idézőket, viszonylag csendben lezajlott, de már a háború végétől előrevetítette árnyákét az a nemzeti tragédia, amely a háborút lezáró trianoni béke következtében megnyomorította az országot, s fölszámolta a történelmi Moson vármegyét.

 

      Folytatás következik!