Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MÁSODIK RÉSZ

Városunk története dióhéjban

       (2. rész: Trianontól a rendszerváltásig)

 

            Az első nagy világégést követő békeszerződés következtében Moson megye elvesztette területének csaknem kétharmadát, 1924-től megszűnt Magyaróvár megyeszékhely szerepe, s Moson és Óvár is elszakadt a történelem során kialakult társadalmi és gazdasági kapcsolatainak jó részétől. Magyaróvár 1905-ben egyesült az addig önálló kis Lucsony községgel, 1921-ben pedig rendezett tanácsú várossá alakult. Az 1930-as évek végén Magyaróváron 7287 magyar, 1205 német és 41 horvát, Mosonban 4619 magyar, 1701 német és 61 horvát és szlovák lakott. A két település házai egyre közelebb épültek egymáshoz, ezért már 1908-ban fölmerült az egyesülésük gondolata, ám a komoly tanácskozások csak 1928-ban kezdődtek meg. Mindkét helységben voltak hívei és ellenzői az egyesítésnek. Magyaróvár a tisztviselők és iparosok városa volt, Mosont pedig jómódú kereskedők és földművesek lakták.

            Végül belügyminiszteri határozat mondta ki a települések egyesülését, amit a két képviselő-testület1939. június 28-ai díszközgyűlésén ünnepélyesen jóváhagyott. Még ez év szeptemberében elfogadta a közgyűlés Mosonmagyaróvár nevét, egy év múlva pedig a város címeréről alkotott rendeletet. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint az új város 17 073 lakójának 83%-a magyar, 13%-a német, 3%-a zsidó és 1%-a egyéb nemzetiségű volt.

            A háborús gazdaságpolitika következtében 1939-ben a városban megszűnt a munkanélküliség, az ipar és az építőipar foglalkoztatta az emberek 48%-át, a mezőgazdaság a 18%-át, a közlekedés, kereskedelem és szolgáltatások a 8%-át. A Kühne Mezőgazdasági Gépgyár termelési értéke 1943-ra majdnem háromszorosára nőtt, hadiüzem lett a Vadásztölténygyár, és katonai parancsnok irányította a Bauxit Rt.-t is. 1943-ben a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia főiskolai rangot kapott, s bevezették a 4 éves képzést.

            A lakosság többsége ellenérzéssel fogadta a Volksbund megalakulását és a háború híreit. 1944 májusában a zsinagóga körül létesített gettóba hurcolták a megye zsidóságát, köztük több száz mosonmagyaróvári zsidót is. 1944. dec. 5-én dr. Sattler János polgármester öngyilkosságával tiltakozott a növekvő terror és embertelenség ellen. 1945-ben a hadi helyzetre tekintettel kitelepítésre készítették elő a főiskolát, a tudományos intézeteket, a főbb ipari üzemeket és az uradalom személyzetét. Ekkorra a város lakossága a menekültekkel közel 45 000 főre duzzadt. Időhúzással és ügyes taktikázással sikerült megakadályozni az intézmények és üzemek kitelepítését, ezekben a háború idején is viszonylag kis kár keletkezett, a németek azonban 1945. március végén fölrobbantották a város hídjait és a rádióállomást. Április 1-jén a szovjet csapatok különösebb ellenállás nélkül foglalták el a várost.

            Néhány hónap alatt a súlyos munkaerő-, energia- és nyersanyaghiány ellenére megindult a gyárakban a termelés, s a főiskolán ősszel megkezdődött a tanítás. 1945-ben az országgyűlési választásokon városunkban a szavazatok 37%-át a Szociáldemokrata Párt, 30%- át a Független Kisgazdapárt, 22%-át a Kommunista Párt, 11%-át a Nemzeti Parasztpárt és a polgári pártok szerezték meg. Elfogultságoktól sem mentes igazolások után 1946-ban kitelepítették a német nemzetiségű lakosokat. Velük és az értelmetlenül elpusztított zsidókkal sok értékes embert veszített el a város.

            1946-ban megindult a városi autóbusz közlekedés, a következő évben Mosonban és Óváron egy-egy mozi kezdte meg működését, s 1948-ra elkészült néhány állandó és szükséghíd is. Ez évben államosították a gyárakat és magánpékségeket, a következő évben az iskolákat, a villamos művet és a nyomdát is. A kormány megszüntette s csak 1954-ben szervezte újra a mezőgazdasági akadémiát. 1959-ben több kisebb állami gazdaságból megalakult a mosonmagyaróvári székhelyű Lajta-Hansági Állami Gazdaság. Az ötvenes évek elején megkezdte működését a városi könyvtár és több kultúrterem.

            1956. október 25-én az országos forradalmi események hatására néma tüntetést szerveztek az akadémisták, amelyet másnap újabb követett. Ehhez csatlakozott a lakosság és a gyárak munkásainak egy része. Az ÁVH laktanyához felvonulók Dudás parancsnoktól a vörös csillag eltávolítását követelték. Ekkor dördült el két sortűz és robbant több kézigránát, aminek következtében ötvennél több halott és sebesültek tucatjai maradtak a téren. Dudás István másnap megszökött a városból, a népharag megölt 3 tisztet. Sajnos a rendszerváltás utáni perben sem sikerült tisztázni a sortűz körülményeit és felelőseit, Dudás pedig a jogerős ítélet előtt meghalt. A forradalmat követő megtorlásban több embert kivégeztek, sokat súlyos börtönbüntetésre ítéltek. Október utolsó napjaitól a menekültek ezrei mentek át a városon a nyugati határ felé.

            A megfélemlített, bűnösnek kikiáltott városban lassan indult meg az élet. Mosonmagyaróvár a háború után határ menti fekvése miatt alig fejlődött. Csak 1959-ben készült el a város általános rendezési terve, amely először tűzte ki célul a két egykori település közötti üres részen egy új városközpont létesítését. Ezt követően több ezer lakás és a hozzájuk tartozó utak, egészségügyi, közművelődési és oktatási intézmények, kereskedelmi, vendéglátó-ipari és szolgáltató egységek épültek föl a Városközpontban (posta, rendőrség, óvodák, iskolák, művelődési központ stb.). Az 1980-as évek végére teljesen összeépült a két egykor önálló település.  Sok műemléket újítottak föl, és sikerült megőrizni a két történelmi városmag értékeit. 1989-ben méltán kapta meg a város a településfejlesztésben elért eredményeiért a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János emlékérmét.

            1957-ben egyetemi rangú felsőoktatási intézménnyé (főiskola majd egyetem) minősítették az akadémiát, a képzési idő 4 (később 5) évre emelkedett. A hatvanas évektől 1989-ig 4 új óvoda, több új általános iskola, gimnázium, kollégium, szakmunkásképző, kórház épült, felújítottak és bővítettek szinte valamennyi intézményben. 1983-ban vehette birtokba a múzeum a felújított Cselley – házat. Hatalmas fejlődésen ment keresztül az 1969-ben megnyitott termálfürdő, amelynek jelentős szerepe volt az idegenforgalom fellendítésében. Csónakházak épültek a Mosoni-Duna partján, a gyárak és az egyetem sportegyesületei több szakosztállyal működtek.

            A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárban, a Magyaróvári Timföld- és Műkorundgyárban, a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyárban, a Magyaróvári Kötöttárugyárban termelésfokozó rekonstrukciók, fejlesztések, bővítések és új gyártmányok jelezték a fejlődést. 1967-ben új konzervgyár, 1970-ben kenyérgyár létesült, és sikeres ipari, szolgáltató, idegenforgalmi tevékenységet folytatott a FLEXUM Kommunális Vállalat. Látványosan gyarapodott a lakosság, mert lakások százai épültek és új munkahelyek létesültek a városban. Ennek következtében nőtt Mosonmagyaróvár lakónépessége az 1960. évi 20 144-ről 1990-ben 30 130 főre.