Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VIRÁGZÓ VÁROS:MOSONMAGYARÓVÁR

viragos-magyarorszagert-vv_logo_hu.png

„Magyarországon a 90-es évek közepe óta hirdetik meg a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyt, melynek lebonyolítását a Magyar Turizmus Zrt. végzi. Ezáltal hazánk az egyik legrangosabb európai versenybe – az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyébe – is bekapcsolódott. A verseny kb. 25 000 település között teremt minden évben kapcsolatot, mintegy ötvenmillió embert mozgósít a környezet szépítése, az élettér minőségének javítása érdekében. Mosonmagyaróvár több mint tíz éve részt vesz a megmérettetésen, eddig kilenc alkalommal kapott elismerést tevékenységéért, de a legmagasabbat, a fődíjat tavaly érdemeltük ki. Így 2016-ban a nemzetközi zsűri ellátogat városunkba, bemutatkozunk ezen a szinten is. A nemzetközi szempontok szerint minősítenek, a követelményeknek való megfeleléshez alaposan fel kell készülnünk, sok a teendő, melynek anyagi vonzata is jelentős. A zsűri július 1-én érkezik Mosonmagyaróvárra és július 2-án, szombaton tekinti meg a virágos látnivalókat és a civil szervezetek programjait.”

Ragoncsa Adrienn

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata

Társadalmi kapcsolatok referense